• Túl az óceánon I.

    AZ ELLENTÉTEK FÖLDJE

    Argentína 2002-2003

     

    2002. december 15.

    Indulás

    Ismét megpróbálkozom leírni úti tapasztalataimat. Azért ismét, mert egyszer már megtettem, utam folyamán, legyen este, nappal vagy éppenséggel éjszaka?, mikor gép közelbe kerültem, leírtam mindazt, ami velem, velünk.., utazásom folyamán történt.  De a technika ördöge közbeszólt, tönkretéve számítógépem adatállományát, így másfél hónapos, fáradságos munkámnak, röpke egy perc alatt vége lett.

    Azzal kezdeném, hogy 2002. december. 15-én már hajnali 3 órakor kivetett az ágy, valószínű, hogy utazási lázban égtem. Nem kisebb utat készültem újra megtenni, mint körülbelül 14500 km-t. A Dél-Amerikai Andok hegység egyik gyöngyszemére,Villa La Angosturára készültem. De ne vágjak a dolgok elébe.

    A gépemre a VARIG brazil járatára már jó előre, öt hónappal előbb lefoglaltam helyemet, turista osztályra. A gép, ugyan, délelőtt 10 órakor indul, de én már 7 re a reptéren szerettem volna lenni, mivel kiviteli engedélyeket kellett elintéznem. Minden nagyon simán ment, így maradt két és fél órám az indulásig. Sebaj gondoltam majd sétálgatok a tranzitban.

    Az idő repült, egy kettőre a MALÉV menetrend szerinti gépén találtam magam, amely elrepít Madridba a VARIG légitársaság gépéhez, azért Madridba, mert tudni kell, hogy naponta Európából csak egy gép megy Dél-Amerikába, minden nap más nagyvárosból, például Madrid, Zürich, Róma, Frankfurt, Párizs és így tovább, összeszedve az Európából utazni vágyókat. Én szándékosan választottam a Madridból induló Brazil járatot, mivel karácsony előtt lévén, gondoltam Madridban könnyebb spanyol ajkúaknak magyar nyelvtanulási CD-t vásárolni. A nyelvleckéket az Argentin húgaimnak szántam, mivel ők a magyar nyelvet nem ismerik.

    Két és fél órás repülés után végre Madrid. Itt mivel a következő csatlakozás 10 óra múlva lesz, így a Ferihegyen beadott poggyászomat a maga útjára hagyva, taxit kezdtem keresni.

    Némi várakozás után sikerült, útban vagyok a belváros felé, a taxis nagyon segítőkész, kedves?, talán túlzottan is, előzékeny ember.

    Hát már bandukolok, utcáról utcára, áruházból áruházba, érdeklődésemre egyik helyről a másikra küldenek, de végre siker, megvan a CD. Igaz, hogy csak egy darab, de sebaj majd közösen használják.

    Hogy az idő teljen, bandukolok tovább, igaz ez egyre zűrösebben, nehezebben megy, mert a kézi poggyászom, nagyon nehéz, a számítógépem és az értékesebb digitális kamerát és fényképezőgépet nem mertem beadni a többi poggyásszal. És még mindig 5 óra az indulásig.

    Már éhes is vagyok, ezért felcsillan a szemem mikor az egyik kis utcába befordulva, szembetalálkozom a Vaquita Argentína (Argentin tehenecske) elnevezésű, gyorsétteremmel, ahonnan íncsiklandozó illatok áradnak. Egyből felfedezem gyermekkorom nagy kedvencét az enpanadat, vagyis az Argentínai pampák nemzeti specialitását, a hússal és olívabogyóval töltött sült tésztát, melyet a marhapásztorok (gaucho) felforrósított köveken sütnek. Jólesett, habár ?köze sincs az igazihoz, de az éhségemet csillapítja. 

    Ideje indulnom, majd a tranzitban pihenek, igyekszem a központba visszajutni, hogy taxit fogjak, közben elhaladok egy palota mellett, sajnos nincs időm megkérdezni, hogy hívják. Majd legközelebb, célirányosan Madridba jövök, akkor majd készülök.

     1-es számú lecke

     Igazából meglepetés a visszaút, 13 eurót fizetek a taxisnak, nem értem, az ódaút 30 volt, ezt rögtön közlöm is a taxissal,

    - hölgyem akkor önt becsapták, volt a tömör- velős válasz.

    Ha egy taxis?, túlontúl előzékeny veled?, akkor az esetek többségében, ott, valami nem stimmel. Hát ennyit az előzékenységről!

     2-es számú lecke, de itt már egy kis jó tanács is

     A tranzitot, ha nem életbevágó?, soha el ne hagyd. Nem tudtam, de indulás előtt csak egy órával foglalható el. Ez most?, nekem, nagy baj, mert az indulás oldalon egy ülőhely sincs, miért is lenne, az utasok nem olyan bolondok, mint én, nem szoktak, három órával előbb kimenni. Már a fáradtságtól, ájuldozva, poggyászommal, sétálgatok tovább. Ennél még a város is jobb volt, ott legalább látnivalót találtam.

    Végre beengednek, a repülőre érve, szinte minden szem rám szegeződik, én olyan hangosan huppantam le, hogy csak a süket nem halhatta. Meglepődöm, az útitársaim segítőkészségén, egyből ketten ugrottak a nem is kis kézipoggyászom elhelyezésére, ehhez Magyarországon nem vagyok hozzászokva, hálásan megköszönve próbálok pihenni, ami végül is nagyon jól sikerül. Egyből elaludtam, a gép startolásának zajára ébredtem, sikerült, mármint a felszállás. Úgy döntök a vacsorát, nem várom meg.

     

    December 16.

    Dél- Amerika

     

    Arra ébredek, hogy minden porcikám fáj. Hajnali derengés van. A kényelmetlen ülésekben az alvás nagyon fárasztó.

    Érdekes olyan mélyen aludtam, hogy a megszokott egyenlítő feletti viharokat is átaludtam, ez nagyon érdekes, úgy érzi az ember, hogy zuhanunk, mint a liftben, érezhető, hogy a gép veszít magasságából, közben iszonyú zaj van, ahogy a gép egyre küzd a szélviharral, és rázkódik, recseg, ropog. Mindenki fél, habár nekem ez már a sokadik Argentínai utam, mégsem lehet hozzászokni. Na szerencsésen ezt az érzést, most átaludtam.

    Már mindenki ébredezik, rohanok a mosdóba tisztálkodni, mert ismerve, később már sorba kell állni.., arról nem is beszélve, hogy már nagyon piszkos, undorító lesz a toalett.

    Rio de Janeiróban landolunk, itt nem szállok ki, csak takarítani jönnek a gépre, és új utasokat veszünk fel. Azok összetétele teljesen megváltozik, az európaiak nagy része kiszállt, helyettük a nagy hanggal rendelkező dél- amerikaiak foglalták el helyeiket. Szinte kibírhatatlan a hangzavar. Újra becsatoljuk magunkat és irány Sao Paolo.

    Ez körül belül egy óra, sajnos ott újabb három óra várakozás vár rám, mivel egy kisebb VARIG gépre kell átszállnom. De sebaj utazással, várakozással edződik az ember.

    A három óra hamar eltelt, igaz ismét a kézipoggyászom sétáltatásával. De már végre a Buenos Aires i gépen ülök.

    - Mi ez már nekem- semmiség.

    Végre látom Montevideó házait, ez Uruguay fővárosa, alig pár perc Buenos Airesig. Mivel csak, La Plata öböl válassza el a két fővárost.

    Lassan készülődöm végre, majdnem 30 óra viszontagság után, megérkezem. 

    Még annyi időm van, hogy kitöltsem az Argentin rendőrség által rendszeresített bejelentőlapot, megjelölve kint tartózkodásom idejét, és megközelítőleg pontos helyét.

    Végre kiszállók, a tagjaim elgémberedtek. Az okmányok ellenőrzéséhez sorba állok, mert a külföldieknek külön sorban kell jelentkezniük.

    Végre kint, már messziről integet felém Mária. húgaim Édesanyja. Milyen kedves, hogy értem jött. Egyből segít a csomagjaimat cipelni.

    - hola  végre megérkeztél.

    Egymás nyakába borulunk, hiszen két éve nem láttuk egymást.

    Utána rögtön a kijárat felé terelget, kint a szomszédja és egyben a barátnőjének fia, Juan, autóval vár ránk. Megcsap a 40 fokos hőség, erre nem gondoltam, a téli gönceimben. Hát igen ez a szubtrópusi éghajlat. Az humedad (páratartalom) legalább 80%, fuldoklok. Rögtön tépem le magamról, amit lehet. Csak utána tudok megszólalni.

    - Mária miért nem taxival megyünk?

    - ja te nem tudod a sárga tetős taxik Argentínában megbízhatatlanok

    - nagyon sok taxis összejátszik, a rablókkal, elvisznek egy kietlen helyre, és ott kirabolnak

    - na szép kilátások, de hiszen két éve még minden rendben volt a közbiztonsággal

    - majd később mindent elmesélek

    A hazafelé vezető úton mindketten hallgatunk, én nézelődöm, az Avenida General Paz-on haladunk, ez a Buenos Airest patkószerűen körülölelő körgyűrű, a forgalom lassú, habár kétszer háromsávos az út, csúcsforgalom van.

     

    Nem tudom, nem észrevenni a változást, minden kihalt, az emberek ugyan jönnek-mennek, de valami nem stimmel. Már éppen kérdezni akartam, mikor belém villan a felismerés, hiszen ezekről, az emberekről, lerí a szomorúság. Az Argentinok?, gyermekkoromban, vagy akárcsak a legutóbbi látogatásaimon, még vidám hangos emberek voltak. Buenos Aires az ellentétek városa, nyüzsgő színes, ugyanakkor fakó és hervatag. A várost keresztül kasul átívelő autóutak betonkígyói közt megbúvó régi épületeivel, múzeumaival, kultúrájával, történelmével, művészetével.

     

    Latin Amerika egyik legnagyobb lüktető metropólisza.  Azon a helyen ahol ma az Argentin elnök palotája áll. 1536- ban, La Plata, első kormányzója, Pedro de Mendoza emeltetett erődöt. Ezt 1541- ben az indiánok által szorongatott spanyolok elhagyták és felgyújtották. 1580- ban Juan de Garay kormányzó újjáépíttette, és a körülötte keletkező városnak a jól hangzó nevet adta: Ciudad de la Santisima Trinidad y Puerto de Santa Maria de Buenos Aires, vagyis ? a Szentháromság Városa, Szúz Mária és a Jó Levegő kikötője ( Juan de Garay hajója május 29-én, Szentháromság napján kötött ki az argentin partokon.) A hosszú nevet az idők folyamán, csak Buenos Aires- re rövidítették. Melynek jelentése jó levegő, vagy ha a fantáziánkat nagyon eleresztjük, jó szélnek is fordíthatjuk. 1810- ben véget ért a spanyol uralom, 1816- ban Buenos Aires a La Platai Egyesült Tartományok, 1826-tól az Argentin Köztársaság fővárosa lett. A városmag a XVI. Században épült ki a spanyol gyarmatosítók ízlése szerint, és a mai központi bevásárlónegyedre korlátozódott.

    A városrész szúk utcái már nem feleltek meg a modern közlekedés követelményeinek, a XIX. század végén, megkezdték átépítését.

    Buenos Aires központjában, még a nagy tömegű bevándorlások idején sem alakultak ki sűrűn lakott kerületek, még az óvárosban sem, mivel természeti tényezők nem állták útját a terjeszkedésnek, a lakósok számának növekedésével mind újabb területek, elővárosok olvadtak be a városba.

    A főváros alaprajza egyszerű, területét, mint minden dél amerikai országban, az utcák sakktáblaszerűen kockákra osztják fel, egy- egy négyzetnek minden oldala pontosan 130 méter hosszú, és 100 számot visel. Ezeket, a számokat minden ház bejáratánál kifüggesztik. Az épületek szorosan egymás mellett állnak, legtöbbjük földszintjét gránit vagy csiszolt kő borítja.

    A 25 kilométer hosszú calle (utca) Rivadavia, északi és déli részre osztja a várost, amelynek határait, a La Plata és a Riachuelo folyók, valamint a patkó alakú Avenida General Paz határolják. A város központja a Plaza de Mayo. (Május Tere.) Itt található a Casa Rosada (elnöki palota), a székesegyház, és a Cabildo (városháza).

    A régi Buenos Airesben a nép sérelmezte, hogy nem tudják a városházán belül mi zajlik a honatyák között, ezért a városvezetés egy óriási erkélyt építtetett a Cabildora, és ott tárgyalták a várost, érintő dolgokat, így a nép is részt vehetett rajtuk. A Cabildo 1938 óta, Múzeumként, üzemel, igaz idővel elbontottak belőle. Többek között az erkélyt is. A széles Avenida de Mayo a kongresszus otthonának, a Capitoliumnak helyet adó térrel köti össze a Plaza de Mayot. A San Martin tér a spanyolellenes függetlenségi harc vezetőjéről Jose de San Martinról kapta nevét, akinek emlékműve is itt áll.

    Buenos Aires legszélesebb utcája az Avenida 9 de Julio ennek kereszteződésében áll, Argentína függetlené válásának, századik évfordulója alkalmából emelt Obeliszk, tövében a tartományok címereivel. Az utca nagy része alatt hatalmas mélygarázs, és üzemanyagtöltő állomások működnek.  Buenos Aires népességének több mint a fele az elővárosokban él.

    A La Plata folyó partján levő elővárosokba, (Vicente Lopez, Olivos, Ramos Mejia) a gazdagabb rétegek, délen pedig a szegényebbek, főként ipari munkások élnek ( Avellaneda, Lanus). A peremkerületek kiépülésével együtt a nyomorfalvak is kialakultak, melyek bádogviskóit főleg az Argentina nyomor sújtotta területeiről elvándorlók, a Bolíviából és Praguayból illegálisan bevándorlók építettek.

    A főváros peremkerületein él az összlakosság, mintegy 40 %- a. Argentina lakosságát, csak nagyon kis mértékben képviselik az őslakó indiánok, mivel a XVI. századtól kezdve a Spanyolok és Portugálok irtották őket.

    A mai Argentína lakosságát a XIX. századtól bevándorolt európai, főleg olasz, baszk és angol bevándorlók leszármazottai képezik. Ezen kívül szinte minden náció megtalálható. A magyaroknak, úgy, mint a kínai bevándorlóknak, külön kolóniájuk is létezik.

    -  Mária mi történt itt, minden olyan más.

    Egyből elszomorodik. Némaságba burkolózunk.

    Az autópályákat szűkítendő, a három sávból a csomópontoknál, kihajtóknál, egy sávot lezártak. A forgalom, lépésben halad tovább. Ezeken, a helyeken, ámulatomra géppisztolyos rendőrök irányítják a forgalmat. Most már komolyan megijedek, ez biztos látszik is rajtam, mert Mária rögtön hozzáteszi.

    - egy éve a rendőrök a tüntető nép közé lőttek, azóta így próbálják a forgalom lassításával, ellenőrzés alatt tartani az utakat, megpróbálják kiszűrni a felbujtó elemeket. 

    Jó két óra döcögés a csúcsforgalomban?.., és végre otthon. Apám háza Ramos Mejia negyedben található.

    A lakás jó hűvös, rögtön lehuppanok a kanapéra, a cuccaim előttem hevernek, Juan nagyon rendes volt, mindent behordott.

    Most, hogy félig célba értem elhagyott az erőm, így egyből a zuhany alá megyek.

    Később, Máriát keresve a konyha felé veszem az irányt, éppen pizzát süt, nem hazudtolva meg olasz származását.

    - tudod szívem az úton nem meséltem neked szinte semmit, a helyzet Argentínában nagyon nehéz, az emberek a szó legszorosabb értelmében nyomorognak, hol vannak a régi szép idők.

    - meséld el, hozzánk a hírek, nagyon nehezem jutnak el.

    - hallottam valamit, hogy az emberek tavaly tüntettek, és a rendőrök közéjük lőttek, halottak is voltak.

    - igen- sajnos igen- tudod a kormány, befagyasztotta az emberek megtakarított pénzét, az árak az égben vannak, a munkanélküliség óriási. Több mint húszan vesztették életüket.

    - ezért rabolnak az emberek..., sokuknak nincs hol lakni, nincs mit enni

    - akiknek van munkájuk, megélhetésük, azok nagyon félnek, a húgod barátnőjének a férje is így halt meg, családlátogatásról hazafelé jövet, kényszeríttették őket, az autójuk elhagyására, el akarták lopni. Tudod ilyenkor legjobb hagyni, hogy elvegyék, amit akarnak, mert így nem bántanak, de sajnos közbelépett a rendőrség és lövöldözni kezdtek a rablókra, de sajnos a vétlen fiatalembert találták el. Rögtön meghalt. Mindössze huszonnégy éves volt.

    - Mária képzelem, most az özvegyen maradt fiatalasszonynak milyen nehéz lehet egyedül nevelni a kisfiát.

    - igen, ezért menekült a húgod is az Andokba, ott csönd és nyugalom van, félti a férjét és lányait.

    - egy éve az ország nagyvárosaiból az emberek elindultak ide tüntetni, békés tüntetésnek indult, de végül nagyon rosszul sült el.

    - holnapután lesz egy éve, ezért holnapra foglaltattam helyet a VIA BARILOCHE busz járatra, - elhagyjuk Buenos Airest. Úgy hallottam újabb tüntetésre gyülekeznek.

    Na szép?, hová kerültem, kezdek félni. El sem hinném, ha nem látnám milyen változások történtek.

    A pizza isteni, az igazság, hogy észre sem vettem mennyire megéheztem. A szempilláimra mázsás súly nehezedik, ezért elnézést kérve az emeleti, egyik hálószobába indulok. - Mária, muszáj aludnom egy órácskát, mert az utazás, meg az őt órás időeltolódás megtette hatását.

     

    December 17.

    Manekülés a Fővárosbol

     

    Ciripelnek a madarak, a becsukott zsalugáterek között csak csíkokban árad be a napsugár, félhomályba burkolva a szobát, nem tudom, hol vagyok, hallom a tetőventilátor monoton zúgását, végre eljut a tudatomig az utca zaja is, lassan-, lassan feldereng- Papi agyában ébredtem.

    Milyen jó érzés újra itt lenni, elképzelni milyen lenne, ha még élne, és én hozzábújhatnék, mint régen. Újra a biztonságot érezhetném, amit gyerekkoromban vele éreztem, érezhettem.

    Nekem ideálom, mindig olyan akartam lenni, mint Ő. Talán ezért szeretek nő létemre, sportosan, nadrágban járni. Mindig a bizonyítás vezérelt, hogy megfeleljek, pedig nem várt tőlem semmit, csak azt akarta, hogy kiegyensúlyozott, boldog legyek.

    Óvatos ajtónyitás rezzent fel emlékeimből.

    Mária jött ébreszteni azt hittem még alszol.

    Már jó ideje fenn vagyok, csak még nehezemre esik felkelni.

    - sok elintéznivalónk van az indulásig.

    Erre már kipattanok az ágyból.

    - két perc és kész vagyok- feleltem.

    Fürdés után a konyhában találom meg, az asztal megterítve vár rám, kávé illata terjed a levegőben. Milyen drága, nem felejtette el, hogy én kávéval kezdem a napot, nekik ez szokatlan, mert maximum teát vagy az egész kontinensre, évszázadok óta jellemző, Yerba Mátét fogyasztják.

    A Máté szó nyelvtani eredete még a quechua (kecsua) indiánok mati szavából ered, ami ivóedényt, illetve bögrét jelent. Gyógyfűnek minősülő, nagy coffein tartalmú szárított növény, amely az emésztést segíti elő, jótékonyan hat a központi idegrendszerre és a légzésre. Dél Amerikában termesztik (porongo), a herbák családjába tartozik.

    Az íze keserű, eredetileg kis szárított tökbe rakták és szűrővel ellátott, szívókával (bombilla) fogyasztották. Folyamatosan öntik a 70 fokra lehűtött forralt vizet a növényzetre, a keserű íz enyhítésére esetleg minden felöntésnél egy kis cukrot is raknak a tetejére. Ma már az ilyen Máté készletet csak szuvenírként készítik az iparosok, az elfogadott ma már a jóval modernebb, és higiénikusabb, zománcozott fémből készül.

    Érdekessége a dolognak, hogy a Máté fogyasztása annyira népszokás, hogy ha valahova hosszabb időre mennek, legyen az kirándulás, strandolás, vagy a családostól, valamelyik klubban asado szabad tűzön sütése (parázson sült marhahús), akkor a poggyászukból nem hiányozhat a máté készlet, a termoszban, pedig melegen tartott forralt víz.

    Én, a mátét sosem szerettem, így most is a jól bevált kávénál maradok. A reggeli menü tulajdonképpen nagyon könnyű, galletiták (gázsétiták) azaz semleges ízű, keksz mézzel, lekvárral, ki hogy szereti. És az elmaradhatatlan dulce de leche, ami tulajdonképpen, tejből készül, sűrűre-, kenhetőre karamelízálva. Ez argentin specialitás, régebben, én is szoktam készíteni.

    Úgy döntünk, gyalog megyünk a barrio (kerület) városközpontjába, gondolván, reggel kilenc óra, de a hőmérő már most, 36 fokot mutat, a házak között sétálva, talán hűvösebb lesz. Első utunk a bankba vezet, felvenni Mária nyugdíját. Rögtön elmagyarázza.

    - nálunk a postás, mostanában már nem hozza házhoz a nyugdíjat.

    - miért, hiszen legutóbb még kihozták.

    - ez a közbiztonság romlása miatt van így. Számtalan esetben a postásokat leütötték, kirabolták,- ha meg nem ölték. Persze ennek a rendszernek nem örülünk, mert így mi vagyunk közvetlen veszélyben, most rögtön a szomszédban, befizetjük az összes rezsi költségemet, aztán, mehetünk is.

    Mire a sorban állással végeztünk már éppen 11 óra múlt. Szaporázva lépteinket siettünk haza ebédelni.

    Az idő repül, már délután 2 óra van. Szaporázva teendőinket, igazi hajrát csapunk le. Carlos a sógorom, még otthonra, azt telefonálta, hogy náluk 30 fok van. Így hát úgy döntök, hogy téli gönceimet az aranyaimmal együtt, a hálószoba szekrényben hagyom. Kicsit nosztalgiából, kicsit talán?, azért mert Papi ruhái még mindig ott sorakoznak?, legyen ott az enyém is.

    Beleszippantva, ruhái közé, érzem soha el nem felejthető, illatát.   Istenem, pedig már 23 éve , hogy elment.

    Végre csengetnek, a remiz taxi érkezett meg, ez tulajdonképpen egy magán taxi társaság, akiket csak a saját kerületben és telefonon lehet hívni, bemondva a kiindulási és érkezési, címet, majd előre megmondják a viteldíjat. Még ez a legbiztonságosabb társaság.

    A taxis nagyon előzékeny, csomagjainkat nem engedi, hogy magunk cipeljük.

    15 percen belül a busz pályaudvarra érkezünk, itt percenként indulnak a járatok, az ország különböző részeibe, azelőtt a hetvenes években még léteztek vasúti társaságok, de nem tudni miért ezeket megszüntették, olyannyira, hogy még a síneket is sok helyen felszedték, ma már csak nosztalgia vonatok léteznek. Na meg a marhavagonok, amelyek mindig, a már lelegelt területekről szállítják át a marhacsordákat, a friss legelőkre. Majd onnan vissza.

    Végre mi is bepakolunk, miután átvették a poggyászainkat, elfoglaljuk helyeinket. Tulajdonképpen ezek a járatok nagyon kényelmesek, az emeletes buszon mindössze 25 fotel nagyságú, ággyá alakítható ülés van, és mint, a repülőn, utaskísérők gondoskodnak kényelmünkről.  Délután 3 kor végre indulunk, közel, 1649 km megtétele vár ránk, a hőség már megszűnt a busz légkondicionált.

    A biztonságos hűvösből szemlélem a fortyogó hőségtől megviselt város mozgását, van, aki nem törődve a hőséggel, a napon aszalódik, de a többség igyekszik a némileg enyhet adó fák alá vagy az épületek adta hűvösebb árnyékba húzódni.

    Araszolunk, megkezdődött a délutáni csúcsforgalom, még órákba telik mire elhagyhatjuk a várost. Buenos Aires külvárosában megállunk, itt felpakolják az előre, gusztusosan csomagolt melegíthető élelmiszereket, én kihasználom az alkalmat egy cigi erejéig, leszállok, bár ne tettem volna, megcsap a negyven fokos hőség. A levegő, fullasztó, zilálni kezdek, érzem, ahogy a tüdőm összehúzódik, harcol az oxigénért, ami nincs, fuldoklok, majd visszamenekülök a buszba.

    Aki még nem tapasztalta meg, mi is az humedad (ejtsd: umedad= páratartalom) megpróbálnám leírni azt az érzést, amit okoz. Arról van szó, hogy a levegőnek olyan magas a páratartalma, 80-90%, hogy pár levegővétel után, a szabad szemmel nem látható víz pernyék a tüdőben lerakódva fulladási érzetet keltenek. A nagy páratartalom az előzőekben leírt földrajzi elhelyezkedés miatt alakul ki. Mint leírtam a várost, északról a La Plata öböl, nyugatról a La Plata és a Riachuelo folyó határolja, keletről pedig az Atlanti óceán közelsége.  Mindezt együttvéve, nyáron mikor árnyékban 40-45 fokot mérnek, ezek az óriási víztömegek, párologni kezdenek és szinte rácsapódnak a városra. Ennek következtében óriási károkat okoznak az épületekben is, mert ugyan látszólag nagy a hőség, az épületek vakolata szabályszerűen, mállik, lepereg.  Többek között ezért emlegetik Buenos Airest a hervatag jelzővel is.

    Végre az autópályán vagyunk, a busz legalább 120-al repeszt, nem félek, a tájat nézem. Közben jön a gőzölgő vacsora, igaz diétás, de ízletes, éppen elég. Valahogy túl fáradt vagyok az evéshez. Azért legyűrőm.

    Az idő repül, lassan sötétedik, már 8 óra elmúlt.

    Gyönyörű a naplemente. Jön az utaskísérő, pillanatok alatt elkészíti az ágyakat éjszakára. Ezt mi szívesen fogadjuk, habár még nem akartam aludni, olvasni próbálok, de nem tudom mikor- elnyomott az álom, vége lett a napnak. 

    Éjszaka többször felriadok, hepehupás úton haladunk, persze- az autópályát, mint bárhol a világon, felújítják, ezért földútra terelnek. Mikor a Verne Gyula által is leírt, a Pampa pusztaságán, haladunk át, újra ébren vagyok. Kár, hogy éjszaka van…, így nem láthatom…, nem láthatom újra a csodát, mely gyermekkorom nagy élménye volt…, mikor még Papival, Mamival jártuk be a vidéket. Az ország olyannyira gazdag természeti kincsekben. Argentínában, a Pampákon, miénk lehet a végtelenség érzése, ahol a horizonton, ég és föld találkozik, ott határtalan a szépség. 

    Mária sem tud aludni.

    A hold jótékony sugarai által megvilágítva, látom, hogy egy nagy, végtelenbe vesző tó mellett haladunk.

    - Mária, hogy hívják ezt a tavat,- kérdem

    - Ez nem tó, sajnos, az utóbbi években annyi eső esett, hogy a föld, már képtelen, több vizet elnyelni.

    Valóban abban a pillanatban, észreveszem, egy rancho (argentin tanya) vagy estancia (argentin farm, nagybirtok) éjszakai homályba vesző körvonalait, mintha egy szigetet látnék, a ház falait a végeláthatatlan víz nyaldossa, még éjszaka is kivehető, hogy a tanya lakatlan. Sajnos lakói a gauchok, elmenekültek valamelyik sűrűn lakott nagyvárosba, hátrahagyva javaikat, melyek előbb utóbb áldozatul esnek az enyészetnek, ők maguk, már mérhetetlen szegénységben, az amúgy is magas, munkanélküliek táborát gyarapítják.  Aludni már nem tudok, így szememet megerőltetve figyelem az éjszakai tájat, sajnos a korábban látottak sűrűn megismétlődnek.  Órák óta haladunk a víz fogságába került területek mellet. 

    Körül- belül félúton, első pihenőnk, Santa Rosa városa, La Pampa tartomány fővárosa, itt viszonylag hosszabb ideig

    állunk, az utaskísérők frissítik, az élelmiszer- készletüket, és tisztíttatják a buszon lévő illemhelyeket. Szinte mindenki kiszáll, megcsap az éjszakai hideg levegő, fázunk, úgy döntünk, mint sokan mások, betérünk a büfébe. A higiénia sajnos hiányzik, az asztalok koszosak, mintha sosem tisztítanák, teát rendelünk, szerencsére műanyagpohárba kapjuk, még abban is szerencsénk volt, hogy a poharak éppen elfogytak, így a szemünk előtt bontottak újat. Teánkat kortyolgatva, az utazókat figyelem, itt szinte mindenféle náció képviselteti magát, értem ezalatt, hogy most látom először az Argentin mapuchek őslakos indiánok leszármazottait.

    A mai Argentina területén, több féle bennszülött nép élt. A Guaraník a Parana folyó torkolatánál félnomád életmódot folytattak. A Diaguita indiánok az Andok keleti leejtőin, a mai, Salta és San Juan között éltek. Legnagyobb létszámban az Andok középső és északi részén lakott, Mapuchek voltak. Utóbbiak sokfelé nomád csoportokban vadásztak nandura és guanakóra.

    A XVI. Századtól a hódítók nem ismertek kíméletet, és a mészárlásoknak ezredéves kultúrák estek áldozatul. A ma élő bennszülött leszármazottak inkább spanyol- indián meszticek.

    Elfogyasztva teánkat, visszatérünk a buszhoz, én még lent maradok cigarettázni.

     

    Helena N.

     

    Folytatásért klikk IDE

     


    Tags Tags:
  • Comments

    No comments yet

    Suivre le flux RSS des commentaires


    Add comment

    Name / User name:

    E-mail (optional):

    Website (optional):

    Comment: