1. Egy csillag ragyogása

1. Egy csillag ragyogása

Egyszer… nagyon- nagyon régen, még a múlt század elején- Erdély magas hegyei felett, ott ahol a havasi gyopár is tündököl - felragyogott egy csillag. Fényével megvilágítva az alvó világot, boldogságot sugározva egy szegény családra.

- Megszületett egy gyermek-

A szülök, Ferdinánd és Róza, harmadik gyermeküknek, Taksony fejedelem fiának tiszteletére, a keresztségben a Géza nevet adták. Habár már érezték Európa lángjait (I. világháború), szegény sorban éltek, de öröm és nyugalom költözött lelkükbe. Immár, piciny családjuk kiteljesedett.

 A háború dúlta Európában, megkötötték a Trianoni békét, melynek következtében a család is rákényszerült, hogy elhagyja hazáját és a csonka Magyarországon, keressenek békét, megélhetést. A háború dúlta Európában az élet kegyetlen, kilátástalan és nehéz volt. De a - csillag még mindig ragyog- átsegítve őket az élet nehezén. Ferdinánd újra otthont teremtett nekik. 

 Nagy tragédia törte ketté, ezt a nehezen megszerzett, törékeny boldogságot. Meghalt Ferdinánd, magára hagyva családját, az akkori nyers, és kilátástalan világban, kimondhatatlan terheket róva a nagyobb testvérekre, a 25 éves Helenára és Nándorra, kiknek fent kellet tartani a családot. És felnevelni Gézát, aki mindössze – 8 évével, akkor még nem értett semmit. Gyermeki ártatlanságával, és lelke tisztaságával, csak a szépet tudta érzékelni, látta, hogy valami baj, - nagy baj van, de megérteni nem tudta. Számára még a madarak is ciripelni tudtak. Őrült a madaraknak, Őrült a bogaraknak, Örült a felhőknek, Örült a virágoknak. Örült az egész világnak.

Nándor, ezt az új hazát is, elhagyni kényszerült. Helena megértette, de elfogadni nem tudta. Lelkileg összetörve, immár teljesen egyedül, keserves erőfeszítések árán, próbálta ellátni Gézát. Akkor, amikor,  a nagy gazdasági világválság kialakulóban volt, amely alapjaiban rengette meg az egész világot, nem csak a szegényeket, hanem a jobb módban élők nagy részét is a tönk szélére sodorva.

-A csillag kihunyt, elvesztve fényét, gyötrelmeket hozva a megmaradt családra-

A II. világháború dúlta, megszállás utáni Budapesten is, megkezdődött az újjáépítés.   Mindenki, a boldogság mámorában, a romokat takarította, köztük Géza, fáradságot nem kímélve segített, ahol tudott, Őt is elérte a lelkesedés, mely, - az annyit szenvedett honfitársait is buzdította.

Ott…, akkor - pillantotta meg Őt, kis fejkendős, éneklő leányt, ahogy a téglákat tisztítgatva, halomba rakta. Perceken keresztül figyelte,- míg a lány észrevette, és ráemelte tekintetét. - Azok a nevető, tiszta, barna szemek- megbabonázva állt, hirtelen meleg lett, majd hideg, - mígnem, lelkében, felragyogott a nap- Már tudta, érezte, hogy újra felvillant egy csillag, az -Ő csillaga, mely újra, fényesen ragyog- ott fent a sötét égen-

Már hárman voltak. Piroska, Géza, és Helena, akit csak egyszerűen anyácskámnak szólítottak. A kölcsönös szeretet, megbecsülés, büszkeség és a hála, lett örökös vendége közös otthonuknak. Helena büszke volt Gézára. Az egykori csöpp kisfiú, hálával gondolt testvérére, aki érte áldozta, fiatalságát, életét. Piroska megbecsülést érzett Helena iránt, amiért nem engedte, hogy Géza elvesszen a világban, felnevelte neki, hogy érett férfiként, kezeibe, adja sorsát…

Akkor, ott az ismeretlen, rejtelmekkel teli magasságban, immár   két csillag ragyogott  fenn az égen, újra boldogságot sugározva a családra.

Helena N.

 Folytatás: ITT