• Gondolkodásom? Beszédem? Világnézetem?

    Talán..., hogy egy kicsit jobban megismerjetek, vagy talán azért, mert néha a beírt kommentjeim..., elgondolkodásra adhatnak okot, vagy éppen azért..., mert gondolatmenetem, néha más a megszokottnál. Tehát nem szokványos, ezt mind én is tudom.., érzem. Erre nagyon régen keresem a magyarázatot, most a napokban határoztam el, hogy a már egy ideje elkészült,  ez irányú fejtegetésemet Ti is láthassátok. És esetleg ha kedvetek van, hozzászóljatok.

     

    Az oldalakat látogatva, egyfolytában azon töprengek, gondolkodom, hogy kinek, milyen világképe, világnézete van…, vagy alakult ki. És miért olyan, amilyen. Erre már komoly tudós emberek, megadták a választ, hogy az ember gondolkodásmódját, világnézetét részben az anyanyelve, és annak nyelvtani törvényei határozzák meg. Azok a világok, amelyekben a különböző társadalmak élnek, különböző világok. Nincs két olyan nyelv, amely képes lenne ugyanazt a társadalmat kifejezni.

    A gondolkodás…, mint, magában a szóban, valamilyen felmerült gond, megoldására irányuló törekvés. Gondolataink kifejező eszköze a beszéd…, mely néha az elengedhetetlenül szükséges…, mimikával párosul.

     

     
    Alig hat éves gyermek voltam, mikor viszontagságos körülmények között, kikerültem Argentínába, a magyar szókincsem, akkor…, a velem egykorúak tudásszintjének felelt meg. Nem egészen egy év után, már teljes erőbedobással tanultam, igaz, nem magyarul. A magyar nyelv, akkor, nálunk, már tabu volt, nem használhattuk. Azért egy icipicit mégis…, anyai nagymamám…, mondván, miféle magyar lány vagyok, ha nem tudok magyarul, a mosókonyhában elbújva, titokban megtanította a Magyar Himnuszt, a Talpra Magyart és a Debrecenbe kéne menni című dalt, nagymamám lelkesedése rám is átragadt. Szorgalmasan szavaltam, énekeltem, de akkor már, azoknak tartalmát, mondanivalóját, sajnos, nem értettem. Évek múltával, hazakerültem. Most mindegy, hogy miért vagy miként, újra magyar lettem. Magyar lettem egy olyan országban, ahol nem beszéltem az emberek nyelvén, szóltak hozzám, kedvesek voltak, de nem értettem. Kézzel, lábbal és azzal a pár szóval, amit ismertem, próbáltam kommunikálni. A magyar nyelvet pár hónap alatt kellett megtanulnom, hála egyik kis barátnőmnek, nagyon szépen haladtam. Az agyam egy eleven szótár kezdett lenni. Boldog voltam, hogy végre nem csak mutogatni, makogni tudok. Azért voltak nagyon nehéz és szomorú pillanataim is. Csak egy példa: egy bácsi megállított az utcánkban és érdeklődött egy másik utca után, én meg elkezdtem magyarázni, hogy a kanyar után jobbra. De én balga, a kanyart spanyolul mondtam, elfelejtettem használni az én kis jól bevált szótáramat…, azt tudni kell, hogy a kanyar spanyolul annyit jelent, hogy curva. Egyből kaptam egy nagy maflást. Nem az, fájt, hogy felpofoztak, hanem az, hogy nem tudtam miért. Én nem ismertem a szónak a magyar jelentését.

    Majd iskolába kerültem, mert, hogy kötelező volt. Itt, akkor…, még nem engedélyezték a magántanulást. Sőt oroszt is tanulnom kellett. Nem az alapokkal, hanem egyből azt várták el tőlem, hogy három év lemaradással egyből folyékonyan beszéljek. Az volt ám a kavarodás, az én kis agyi szótáramban, mely kezdte bemondani az unalmast. Mert hát, mi is volt a menet? magyarról fordítok spanyolra, hogy megértsem, miről van szó…, aztán megyek tovább és fordítok oroszra, eleinte a tanárnő megértő volt, nekem meg el kellett döntenem, mi a fontosabb, a magyar vagy az orosz. Gyermeki fejjel fellázadtam, és mikor egyszer kihívott felelni, fordítsak le egy mondatot…, röviden, velősen, elmondtam spanyolul. Ezzel, talán nem is lett volna akkora baj, a probléma, amit utána találtam mondani. Tisztán csengő hangon közöltem: MOST EZT TENNI ZSEBRE TESSÉK. Csak így, egyszerűen és ebben a sorrendben, ahogy a kis szótárammal, szóról szóra lefordítottam a mondanivalómat, majd kivonultam a teremből. Persze ennek komoly következményei lettek. De ez már lényegtelen.

    Évek múlásával megtanultam, a magyar nyelvet…, sőt nagyon hamar akcentus nélkül. Ezt akkor, tizenhárom éves fejjel, klasszikus mesekönyvek olvasásával kezdtem elérni. Persze az olvasás szó, esetemben, enyhe túlzás. Eleinte ujjammal követve a betűk sorrendjét, mint az elsős kisiskolás, néha dadogva, makogva, iszonyú erőfeszítések árán, hogy közben értsem, és átéljem a cselekmény mondanivalóját, de nem adtam fel. Ennek, az akarásnak köszönhetően, ma, majd kétezer könyv sorakozik a könyvespolcaimon.

     

    Csak egyet nem tudtam megtanulni…, csak, és kizárólagosan magyarul gondolkodni. A mai napig kis, agyi szótáram segítségével, kommunikálok, írok, álmodok, olvasok, és ha bánatom van, azt is. Néha, fordításnál, még mindig összekeverem a magyar szavak sorrendjét. De ez már csak akkor fordul elő, ha valamit nagyon gyorsan szeretnék közölni.

     

    Azért írtam ezt a kis kitérőt az életemből, hogy megkérdezzem, akkor én most…, magyar vagyok? Hiába eskettek fel gyermekkoromban, az Argentin zászlóra. Igen a lelkem tisztaságával vallom, igen, magyar vagyok. Ezt, azóta érzem igazán, mióta értem…, és átérzem, a gyermekkoromban csak bebiflázott Magyar Himnusz minden szavát, és csak sírva tudom végighallgatni. Vagy éppen végigmondani.

     

    Most felvetődik bennem egy másik kérdés, mi is az én anyanyelvem? Most nem úgy közelítem meg, hogy itt születtem, tehát a magyar. Nálam ez összetettebb.

    Mert ügye azt mondjuk…, mondják, az, az anyanyelv, amelyen az ember a gondolatait megfogalmazza, nekem a gondolataim ma, már néha, vegyesen működnek, akkor most mi van? Az anyanyelvem mégis csak a spanyol? Vagy talán a magyar?

    De én magyar vagyok.

    Vagy vegyük a világnézetet, ott azt mondják a tudósok, mint ahogy az előzőekben leírtam, az ember világnézetét az anyanyelve és annak nyelvtani törvényei határozzák meg. Akkor ez nálam, hogy van?

    Spanyol anyanyelv spanyol nyelvtani törvényekkel, igen ám…,de a hozzá tartozó kifejező eszköz a beszéd, az, nálam a magyar, magyar nyelvtani törvényekkel?

    Ez képtelenség.

    Vagy két világnézetem van? Vegyes, hol magyar, hol spanyol?

    Ez is lehetetlen.

    Ezeket, a dolgokat ragozhatnám tovább. Csűrhetném, csavarhatnám.

     

     

    Végül arra a következtetésre jutottam, több mint negyven évig jó voltam magamnak így, ahogy vagyok. Elfogadva világnézetemet, elfogadva spanyol gondolkodásmódomat, elfogadva magyar kifejező eszközömet. Elfogadva kis agyi szótáramat, mely nagyon jól működik, és használata frissen tartja elmémet.

    Igen amíg, frissen tartja elmémet, addig nem is akarok ezen változtatni. Később meg…, már úgyis mindegy.

    Helena N.


  • Comments

    1
    Helena N. Helena N. profile
    Monday 6th August 2012 at 22:57
    Elnézést kérek, ide hozom az eddigi üzeneteket. Sajnos át kellett rendeznem pár oldalt.


    1
    Thursday 17th May à 17:06   Delete comment
     
    noe1000

    kíváncsi lettem. A testvéreiddel milyen nyelven beszélgettek?

     
    2
    Tuesday 3rd July à 23:30   Delete comment
     

    Drága Pöntyi!

    Olvasva gondolataidat, sokszor elérzékenyültem. Érdekes témát boncolgatsz, a saját életedet például hozva. Igazán nem is tudok mit mondani, rossz kifejezéssel élve: emésztenem kell.

    Még visszatérek és ha megfelelő szavakba tudom önteni, elmondom ahogy én gondolom.

     
    3
    Sunday 22nd July à 15:18   Delete comment
     
    betty1953

    Hello Héléna

    espero que tudo es bonito, que tu podes viajar e que no ai mas vento.

    Besos grandes.

    2
    Saturday 8th September 2012 at 14:30

    Hola Helena

    Genial, me alegro de que la operación ha ido bien.

    Me gusta Abba. Una gran cantidad de nostalgia para este grupo maravilloso.

    Para mí es el sol, demasiado frío este W.K.

    Gracias por su maravilloso etiqueta de dibujos animados "Magic", me encanta!

    Tengo un pb con mi equipo, se falloiur que compré otro.

    Un océano de besos
    Buen fin de semana,


     amable Julia


    3
    Sunday 27th January 2013 at 13:27

    Szia, Helena! 

    Beleolvastam az írásaidba - röviden, mert erre több idő kell.Visszatérek még az oldaladra olvasni.

    Olvasás közben szinte éreztem a gyermeki hontalanság  fájdalmát, ami a lelkemig hatolt.

    Köszönöm, hogy megosztottad ezt a megrázó, néha vídáman leírt történetet.

    Gondolataid és világnézeted boncolgatása érdekes, már - már filozofális.Tetszik.

    Engedd meg, hogy egyik novellámból egy idevágó idézettel zárjam a soromat.

    "Nem ott az othonunk, ahol élünk, hanem, ahol élünk otthonra találunk"...Mary

    Suivre le flux RSS des commentaires


    Add comment

    Name / User name:

    E-mail (optional):

    Website (optional):

    Comment: