• 3. Szögre akasztott balettcipő

     

    A nyári nap sugarai, perzselő meleget hoztak, az úttest párolog, kedvencem a locsoló kocsi az imént ment el. Mennyire szeretem, mikor jön. Béla bácsit ismerem, már messziről dudál. Én meg rohanok üdvözölni. Az ő üdvözlése eléggé furcsa, mert, mindig úgy irányítja a víz sugarait, hogy engem is lefröcsköljön. Csoda jó, ilyenkor lehet visítozni- apu, minden alkalommal meg is jegyzi.

    - Hangoskodik a vizes csitri.

    Most is ott álltam az utca közepén, elázva, csurom vizesen. Anyuval jót mosolyognak rajtam. Csak Gergő nem mosolyog.

    Most ez sem érdekel, túláradó boldogsággal készülök Ili nénihez. Végre valahára letelt a három hét. Most nem a tüll ruhámat tettem be, mert a János Vitézhez magyar sújtásos ruha kell. Anya meg is jegyzi.

    - Mi történt veled, beléd bujt az angyalka? Máskor sosem akarod a balett cuccaidat bepakolni,- kérdezte.

    - Jaj, anyu, olyan régen táncoltam

    - Nem kellett volna szófogadatlannak lenni, apádnak igaza volt, mondta korholón. De a szeme nevetett. Igen, az én anyukámnak nevetős, barna szemei vannak.

    A Dózsa György útra villamossal jöttünk, majd az Andrássy úton, gyalog folytatjuk. A szívem a torkomban dobog.

    - Anyu hadd fussak előre, már nincs messze Ili néni háza.

    - Jól van Anna, mehetsz, de a járdáról le ne lépj!

    Hallottam, hogy anyu még valamit mond, de nem értettem. Futok, futok, mellettem trappolás. Látom Gergő is, fut. Tudtam, tudtam, hogy velem jön. Semmi kincsért el nem hagyna.

    Na azért a táncot is, legalább annyira szereti, mint én.

    Ili néni balettintézete előtt megállunk. Mielőtt bemegyünk megint egy pillantást, vetünk a szomszéd házra, ott lakik Kodály Zoltán bácsi a zeneszerző. Ili néni mindig nagyon sokat mesél róla. De szeretem hallgatni.

    - Gergő gyere már! Hívjuk a liftet.

    Megnyomjuk a gombot, és már futok is a lépcsőn

    - Gergő gyere, fussunk.

    Ili néni… Ili néni itt vagyunk, kiabálom már messziről. Apu már nem haragszik, elengedett.

    - Anna, Anna, már megint rossz fát tettél a tűzre! De éppen ideje, hogy jöttetek, jövő héten előadás, gyakorolni kell. Hiszen, ti lesztek a János Vitézben, Kukorica Jancsi és Iluska. Gyorsan öltözzetek, és bemelegítés.

     

    A balett teremben az egész falat borító tükör, visszaveri a felettük elhelyezett világító falikarok fényét, általa sejtelmessé téve a termet. A körbe futó balett rúd előtt, a rögzített szőnyegen, tanítványok gyakorolnak. Megannyi apró tündér, muszlin szoknyácskájukban, csak úgy repülnek, pörögnek, kézmozdulatuk kecses, hidalnak, majd spárgában fejezik be a gyakorlatot. Csak Anna és Gergő van a terem közepén, ők magyar sújtásos ruhában, az előadásra készülnek.

    Két szempár kíséri a gyerekek tevékenységét, az egyik szakértő szemmel figyeli a mozdulatokat, a másik nevető barna szeme, óvó figyelemmel és büszkeséggel nézi gyermekeit. A két felnőtt, hogy ne zavarják meg, a zene által létrejött extázist, csak halkan beszélget.

    -         Piroskám, kár, hogy a gyerekek nem jöhettek, hiszen jövő héten előadás.

    -         Ilikém, tudom, de Gézával úgy gondoltuk, tisztában kell lenniük azzal, hogy amit tettek, helytelen volt. Habár, ha sejtésem nem csal, a főkolompos, megint Anna volt. Nagyon akaratos, amit elgondol, elképzel, azt véghezviszi. Csak, tudnám kire ütött. Imádnak táncolni, ez a büntetés, egy életre szóló lecke lesz nekik. De azért, otthon nagyon sokat gyakoroltak.

    Ebben a pillanatban, szemébe, a rémület, az ijedtség jelenik meg. Anna! – Ne! - kiabálta némán, inkább csak magának. Befelé, könyörgőn.

    Jaj, látom, hogy anyu engem néz, próbálok felállni, alig kapok levegőt. A gombóc már megint a torkomban, levegő után kapkodok. Nem, azért sem sírok!

    Meg tudom tenni! Meg kell tennem!

    Végre érzem, nem dőlök ki, pörgök, pörgök. Suhannak a tükrök, a korlátok, anyu és a többiek. Mind, mind, körbe- körbe. Jaj, csak velük szemben sikerüljön megállni, sikerülnie kell!

    -         Piroskám, Anna nagyon kitartó. Már egy ideje figyelem, vagy tizedszer, próbálja. Az előbbi esés sem érdekli. Pedig biztos fájdalmai vannak. Nem adja fel. – Nézd, milyen szépen fejezi be, pontosan azon a ponton, ahol a piruettet elkezdte. Nagyon kitartó.

    Már megint hazafelé bandukolunk, Anyu nem tudja megállni, hogy bekukkantsunk, a Tántihoz. Itt lakik nem messze Ili nénitől. A lépcsőházba érve, már megint rohanok, persze Gergővel együtt. Anyu lifttel jön utánunk.

    -         Tanti- tanti itt vagyunk, gyere, nyisd ki az ajtót. Dobbantok a lábammal és dübörgök az ajtón.

    -         Anna ne! Felvered a házat,- mondta Gergő kérlelőn.

    De én csak dübörögtem tovább, várva, hogy Tanti kinyissa az ajtót. Végre az ajtó kinyílt, és ott állt, mosolyogva Helena nénikém. Ő az apukám testvére, nem tudom apuék, miért hívják anyácskámnak, mikor nem is az anyukája, pedig olyan szép neve van.

    -         Csillagos napsugaram, hát megjöttél? Majd egy kicsivel komolyabban köszöntötte Gergőt,- fiatalúr gyertek beljebb, a kedvenceteket sütöttem, lekváros palacsintát,- mondta.

    Már anyu is itt van. Mi Gergővel a palacsintát esszük. Gergő, mikor anyu nem látja, mint mindig, ideadja az övét is. Mert Ő inkább a barackos gombócot szereti, azt pedig én szoktam a tányérjára csempészni. Majd játszani megyünk a szobánkba, mert, hogy Tanti az egyik szobáját játszószobának rendezte be. Ez a miénk. Rögtön észrevesszük, hogy Tanti egy csomó új játékot vett nekünk.

    Eközben a másik szobában halkan beszélgetnek.

    -         Anyácska, biztos vagyok, hogy Gergő, megint Annának adta a palacsintáját. Azt hiszik, nem veszem észre.

    -         De hála istennek, ha gombóc van, azt meg Anna csempészi Gergő tányérjára, pedig azt mindketten szeretik. Aminek különösen örülünk Gézával, hogy a gyerekek élnek halnak egymásért. A múltkor is, mikor a villamos…

    Szavait nem fejezhette be, mert a szomszéd szobából, óriási kiabálás hangjai térítették el gondolataitól.

    -         Tanti, tantiiiii! Nézd mit találtam a falra akasztva,- kiabáltam

    Közben már rohantam is a másik szobába, kezemben a kincscsel.

    -         Tanti ez, az enyém?

    -         Anyu nézd milyen szép balett cipőt találtam, a falra volt felakasztva. Tudod, Anyu… ott ahová, Tanti mindig a barna macimat akasztja.

    -         Tanti az enyém? Mond már? És dobbantottam

    -         Tiéd napsugaram, azért kaptad, mert jövő héten, színházban szerepeltek, nem mehetsz elnyűtt, kopottá gyakorolt balettcipőben.

    -         És Gergő? Ő nem kapott?

    3. Szögre akasztott balettcipő-         De igen Ő is kapott valamit, megvan az is. De Gergő, úgy látom nagyon komoly Úrfi. Nem olyan hebrencs, mint Te vagy, nevetett.

    -         Fiatalúr, megtennéd azt a szívességet, hogy kinyitnád a ruhásszekrényem. Igen, igen azt a jobb oldalit. Nekem már nehezemre esik, felállnom.

    Nagyon kíváncsi vagyok, előbb érek a szekrény közelébe, mint Gergő. Nem értem, hogy tud ennyire nyugodt lenni, hiszen Ő is ajándékot kap. Végre megvan. Nagydoboz, vajon mi van benne? Próbálok közelebb hajolni, de a virágállvány nem enged, csak azt látom, Gergő arca bíbor színűre válik, majd felragyog a szeme. És elő húzza,3. Szögre akasztott balettcipő vadonatúj szerzeményét, egy piros, csizmát, melybe beégették a magyaros motívumokat.

    -         nos? Fiatalúr? Tetszik? Te sem lehetsz Kukorica Jancsi, új csizma nélkül.

    -         Tanti, nagyon köszönöm, Te mindig tudod, mire vágyom. - De Anna, - nem hallottam, hogy megköszönted, volna,- mondta nagyfiúsan.

    -         Tanti, én is köszönöm,- mondtam, miközben befészkeltem magam az ölébe.

     

    A zenészek készülődnek. Hangolják hangszereiket, a nézőtéren az utolsóknak érkezők foglalják el helyeiket.

    Én a függöny mögül, leskelődöm.

    -         Gergő, Anyu nézzétek, itt van Tanti, Apa és itt van nagypapa, nagymama is. Az első sorban ülnek,- Kiabáltam

    -         Anna! Szívem, most csendben légy,- Szólt rám anyu, nem szabad, hogy a nézőtéren bármit is halljanak, ami itt a kulisszák mögött, történik.

    -         Inkább gyere, még a hajadat megigazítom.

    Ebben a pillanatban felhangzik a gong, harmadik gongütésre kezdődik az előadás, Gergővel gyorsan a helyünkre megyünk.

     

    Már az utolsó jelenet következik. Ezt szeretem a legjobban, amikor egy másik világban, a boldogság hazájában, tündérországban, Jancsi bánatában a tóba dobja a rózsát.

    Én elkezdek ébredezni, mintha hosszú mély álmom után életre kelnék. Ismét közösen, boldogan, elkezdünk táncolni.

    A taps óriási Gergő a kezemet fogja, és mélyen meghajlunk

    - Nézd Gergő… Apa felállt, úgy tapsol

    - Most, csöndbe légy. Szolt rám

    Mi csak hajlongunk, hajlongunk. Olyan nagyon tapsolnak, nem is láttam Gergő mikor ment le a színpadról. Csak azt érzem, valaki ránt rajtam egyet, és a kulisszák mögött találom magam.


    - Anna… Anna, nem maradhatsz órákig a színpadon,- mondja Anyu

    - De Anyu ez a sok ember mind nekünk tapsol.

    - Igen Anna, meg kell tanulnod, ha a rendező int, akkor le kell jönnöd.

     

    Helena N.

     

    Folytatás: ITT


    your comment


    Follow this section's article RSS flux
    Follow this section's comments RSS flux